Van egy hipotézisem a dolgok menetéről: az, hogy kb. a nyolcvanas évek végéig koherens narratívákból állt össze a világ, majd fokozatosan szétesetett az, hogy eleve elmagyarázott értelmezési keretek vannak, és végül eljutottunk oda, hogy minden inkább töredékek egymás utáni sorozatából alakul ki. Tehát mindenki magamaga értelmez, interpretál, konstruálja meg a ragasztót, amivel a szilánkokból a saját narratíváját állítja elő.
Egy példa: a nyomtatott szövegek korában elolvastad a könyvet, újságot, cikket; elejétől a végéig, and that was that. A hipertext óta szabadon szörfölsz a szövegszilánkok között, te döntöd el, hogy melyik linkre kattintasz, hova mész tovább. Ez van a filmekben is, nem egy elmesélhető cselekmény van, hanem szilánkok sorozata. Baromi divatos az olyan film, ami x számú egymáshoz nem kapcsolódó történetből áll, ennek extrémebb változata, hogy nincs cselekmény egyáltalán, hanem jelenetek sorozata van. És még egy csomó ilyen példám van, pl. nincs már két egymással szembenálló, országhatárokkal körülírható világnézeti és hatalmi blokk, sőt egyszerűen nem is lehetne ilyen. Milyen nevetséges lenne egy berlini fal ma, amikor, basszus, mindenki tud emailezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése