Minden titkok tudója ő

Vannak az Egyesült Államok történetének ezek a remek, az egész világot izgató rejtélyei, mint pl. hova tűnt Jimmy Hoffa, ki ölte meg Kennedyt, mi volt a Nixon szalagról letörölt 18 percen, ilyenek. Ezek közül egyik sem oldódott meg, 2005 óta azonban tudjuk, hogy ki volt Deep Throat (DT), az ember, aki a Washington Post újságírópárosának megszellőztette a Watergate botrány részleteit, illetve ennek keretében a Nixon kormányhoz közel álló körök sötét ügyeit. E botrányok közvetett következményeképpen Nixon 1974-ben kénytelen volt lemondani.

Szóval 74-től kezdve 31 éven keresztül spekulált a világ, hogy ki volt DT (megszámoltam, a wikipedia 24 nevet sorol fel hírbehozott személyként), 2005-ben jelent meg egy internetes újságban, hogy Mark Felt, az FBI akkori igazgatóhelyettese a tuti befutó. A Washington Post korabeli cikksorozatát jegyző újságírópáros – Bob Woodward és Carl Bernstein – rá is bólintott, az ekkor már 91 éves Felt inkognitóját nem kellett tovább őrizni; gondolom, addig is elég fárasztó lehetett a titoktartás, amit Felt FBI karrierjének épsége indokolt.  

Woodward Watergate-ről szóló könyvében (All the President’s Men) le van írva, hogy hogyan ütötték nyélbe titkos találkozóikat a washingtoni Key Bridge közelében egy földalatti garázsban. Tényleg romantikus kémregények hangulatát idéző sztorik ezek – pl. ha Woodward akart találkozni Felttel, akkor az adott napon egy virágcserepet helyezett el lakásának az utcafrontra néző ablakában; ha Felt kért az összeröffenést, akkor bekarikázta a 20-as számot a Woodward lakásához reggel kézbesített New York Times újság huszadik oldalán).

A celebhír pedig az, hogy ma olvastam (a wikipedián of course), hogy Nora Ephron – az egyik kedvenc filmem, a Harry és Sally rendezője – Carl Bernstein felesége volt 1976 és 1980 között, és egyike volt azon nagyon keveseknek, akik végig tudták, hogy kicsoda DT. Nem mintha férje elmesélte volna neki, Ephron állítólag kikövetkeztette a Bernstein által elejtett nyomokból (iszonyú vicces sztori: Bernstein több helyen is „My Friend”-ként utal Deep Throat-ra, Ephron pedig ebből levágta, hogy MF a keresett személy monogrammja – a feleség, aki ismeri a férje hülyeségeit). De ami a legjobban tetszik, hogy házasságuk megromlása után Ephron „bárkinek elmondta, aki rákérdezett”. Nyilván sokan kérdeztek rá.    

Non Stop in Cabrini-Brown

Az éjjel-nappalik miért vannak nyitva nappal? Miért rentábilis nekik a nappali nyitva tartás, tehát miért vesz a nép a nagy svájci frankválság leghevesebb napjai közepette nappal Traubisodát 500 HUF-ért, amikor a normál boltban 300?  Van itten egy éjjel-nappali a kőbányai csúsztatott zsalus gettó tövében, szemmel láthatóan a baromi ormótlan 7-10 emeletes barna színű tömbházak falunyi népe tartja el, tehát olyan emberek, akinek a közös költségébe szerintem bele van építve az évenkénti csótányirtás. Megkérdeztem az eladónőt, hogy ki jár ide nappal, mire mondta, hogy például azok, akiknek nincs türelmük sorba állni a CBA-ban, és szerintem is ez lehet a motiváció, tehát a Barna Blokk (Cabrini-Brown-nak hívom, a Cabrini-Green nyomán) türelmetlen.

Valami szociológiai érdeklődésből rendszeresen szétnézek Cabrini Brownban, az egyik télen nagy hirdetőtábla figyelmeztette az egyik ház lakóit, hogy ne nyissák ki csak úgy az ajtót, ha csengetnek a kaputelefonon (felkapuznak – ezt a szót használta a közös képviselő), mert bejárnak a hajléktalanok éjszakára és hát összepisilik a lépcsőházat. Lomtalanitáskor (a városszociológiai vizsgálódások aranybányája) meg egyszer felnőtt ember méretű műanyagbabákat találtam, ruhabolt kirakatbabákhoz hasonlókat.

Reading Geographic

A National Geographic gyűjteményemre vonatkozólag a következők a szabályok:

2000-es számok: lakásból óvintézkedések nélkül kivihető, kölcsönadható bárkinek

1990-es számok: lakásból óvintézkedések nélkül kivihető, kölcsönadható bárkinek

1980-es számok: lakásból kivihető, villamoson olvasni szabad, barátnak az állagmegőrzésre való figyelem felhívása után kölcsönadható

1970-es számok: lakásból csak vízálló kartonmappában kivihetők, villamoson olvasni és kölcsönadni nem szabad.

1960-as számok: lakásból kivinni nem szabad

1950-es számok: polcról leemelni tilos

Halál a fasizmusra, szabadságot a népnek

Smrt fašizmu, sloboda narodu! – kiáltotta Stjepan Filipović 1942 májusában, abban a pillanatban, amikor a nyaka köré rakták a kötelet. Asszem könnyebb meghalni, ha az ember teljesen biztos (halálbiztos) abban, hogy igaza van, és a kivégzőinek meg nincs igaza. Nyilván frivol dolog így fogalmazni, hogy a Jugoszláviát megszálló náciknak „nincs igaza”, holott szerintem ez a tudat kellett Stjepannak ahhoz, hogy karjait lendületesen a magasba emelve, fiatal hévvel szívében elkiáltsa magát, hogy szabadságot a népnek.

Fiatal vagyok, mint egy felszabadult gyarmat. Ti nem. A ti eszmétek meg fog halni, az enyém nem. Nagy Imre egy kevésbé színpadias helyzetben azt mondta, hogy „…kegyelmet nem kérek, a nemzetközi munkásmozgalom fog rehabilitálni”.

Nagyon ott van ez a két kép: egy pillanat amit lefényképeztek, és szoborba öntöttek. Stjepan Filipovićot ugyanis 1949-ben Jugoszlávia hősének kiáltották ki, ezt a szocialista-realista szobrot (puritán minimáldizájn, ha rajz lenne, pálcikaember lenne. Ő az <<ember>>, aki elkiáltotta magát, amikor kivégezték) 1968-ban emelték neki akasztásának helyszínén, Valjevóban.

Maga a szlogen (halál a fasizmusra, szabadságot a népnek) nem a sajátja, hanem a jugoszláv ellenállásé, 1941 nyarán jelent meg először a jugoszláv partizánok szamizdat napilapjában, aztán általános mozgalmár köszönéssé vált, mint az Isten áldásával az Abigélben.

Isten veled, Stjepan.

És ő is csak akkor, ha soha

Van az a típus, aki tanácsokat ad. Richard Pavlicek meséli, hogy egyszer egy párosversenyen a csere előtti holtidőben Lew Mathe hosszasan fejtegette, hogy miért tilos aduval indulni. Egy későbbi versenyen újra összefutottak, és Pavliceknek 4 pikk ellen kellett megejtenie az indítókijátszást egy olyan lapból, amiből a pikk induláson kívül tényleg semmi nem jött szóba.

Arról a hátbaveregetős típusról van szó, aki szeret hasznos lenni, azt a pózt erőlteti, hogy átadja tudását az ifjabb generációknak, és mindezért titokban ő maga hálás; tehát borzasztóan kínos, ha a szeme láttára olyan helyzetbe kerülsz, ahol nem áll módodban az útmutatás szerint eljárni. A szerepét rombolod össze.

Szóval Pavlicek kivágta a pikket, mire Mathe „how dare you, fool!” arckifejezéssel bedarálta a tíz ütést. És a poén, hogy Pavlicek buktathatott volna, ha a treff KJxx-ből elindul kicsivel. „Aduval csak nagyon jó játékos indulhat, és ő is csak akkor, ha soha”, mondotta Csepeli, aki állítólag Widderéktől hallotta ezt a pattintott kőkorszakban. Ez az aduval soha, úgy tűnik, egy transatlantic meme, valamikor beégett a kollektív tudatalattiba.