This is how much I suck

Hand A

Sp: Q 8 6
H:   A Q 8 4
D:   A 9 5
C:   A J 7

Hand B

Sp: K J 10
H:  K J 3
D:   J 2
C:   Q 6 5 4 3

Not that bidding mattered anything, Beebs opened Hand A with 1C (we play weak No Trump), I bid 2C (reversed minor raise) - 2D - 3 NT - all pass.

LHO opens a small diamond and my jack is allowed to hold. How do you go down from here?

OK, I know there is no way (2S + 4H + 2D + 1C = 9) but let's suppose you suck just as bad as I did that night. Still impossible?

I played a club to the jack like any novice player would. RHO took the king, led a diamond back, I ducked, and LHO led the third round of diamonds. And then, something extraordinary happened.

I think I saw that RHO played a card. I think that I even registered the card he played. I am certain that I immediately forgot what it was. I faintly remembered he showed out (and I was wrong. In fact he followed suit), but I had no idea what card it was. Anyway, I did not suppose it mattered much until I played the ace of clubs at trick #5 and RHO showed out - this time for real. As you might have deduced already: I was extremely tired at this point

Now. If it was a club he discarded on the third diamond, then clubs are 3-2 and I can even score an overtrick (4C + 2D + 4H). If it was anything else, my best bet is to lead a spade and hope that RHO has the ace who can no longer lead diamonds. However if LHO has the ace, they score three diamonds, the king of clubs and the ace of spades.

This is where my second blunder came. I still have no idea why but I went on with clubs, "hoping” they were originally split 3-2. Of course when LHO took the fourth round, I collapsed. I still could not remember what RHO played in the fourth trick, but I knew I misplayed the whole thing. It was only when I saw the diagram afterwards that I realized that LHO in fact must have played a diamond in trick #4.

Tudod fáradt voltam csalódott, meg minden.

Véget ér majd a történelem

The End of History?
(Francis Fukuyama - 1989)

Jó lesz nekünk, jó lesz nekünk
Hogyha intelligens gépek leszünk
Véget ér majd a történelem
Egy hosszú pillanat lesz a végtelen
(Menyhárt Jenő - 1984)

Hodosán Róza

Pont mikor újra, újra és újra elfog az érzés, hogy ez olyanfajta kor, mint amilyen '89 lehetett bizonyára, akkor Hodosán Róza sokkol egy fészbuk poszttal, amiről az az érzésem, hogy nem értem, nem értem, nem értem. Valami olyasmit írt, hogy a pártonkívüli civilkedés fúj, meg hogy így nem lehet, meg az önkény malmára, meg mit tudom én.

Amúgy tudom én, hogy békeidőben nem kávéházi konrádok szoktak politizálni, ofkorsz, de bennem él egy romantikus kép Hodosán Rózáról, ahogy a falujából Budapestre érkezhetett a nyolcvanas évek elején, és zsenge virágként kihajtott a földalatti, titkos demokratikus ellenzék grassroots talaján.   Nekünk te vagy minden szamizdat mozgalom ikonja és példaképe, Róza dearest. És most bejelentetted, hogy megöregedtél.

Late December back in '63

Tegnap megint feldolgoztuk a Marci-Gabi-Mariska-Márk bridzs történetét. A feldolgozási folyamat mindig azzal kezdődik, hogy megállapodunk abban, hogy az első roffi bridzsfesztivál 2000-ben volt. Utána valaki felidézi, hogy a Bori éppen terhes volt, mire a Marci elgondolkodik és közli, hogy ez esetben viszont mégsem 2000, hanem 2001. Utána rájövök, hogy a rossz 2000-es időpont tőlem származik, mert én beleszámolom az azt megelőző egy évet, amikor Zsófi, Máté és Nyírő már voltak, de Mariskáék még nem.

Always.

Downtown Flight

Minap nézem Rod Stewart „Downtown Train'' című dalát a youtube-on. A fantasztikus lírai erővel bíró dal arról szól, hogy a brooklyni lányok munka után mennek haza Manhattanből. Nem pontosan értem, hogy RS-nek hogy jutott eszébe pont a mi városunkról dalolni, mikor annyi köze van New Yorkhoz, mint nekem Katmanduhoz, de tőlem, tessék csak.

A dalról azonnal szembe ötlik, hogy aszondja a költő:

Will I see you tonight
On a downtown train?

Figyu Rod, ez nem rímel. Azzal rímelne, hogy „on a downtown flight”. Még a nyolcvanas években volt is olyan, hogy a JFK-t helikopterjárat kötötte Manhattannel, amely a PanAm Building (mai nevén MetLife Building) tetején landolt, azt nevezhetnénk akár „downtown flight”-nak, még értelme is van.

Viszont a klipben feltűnik az R metró (ez hibátlan).

Feltűnik a 6-os metró (az downtownnak oké, de nem megy Brooklynba. Gondolom a lányok a Canal Street-nél átszállnak, végül is velem is előfordul, ugye, hogy a Deákról véletlenül Újpest felé indulok, és után furcsa megoldásokkal kell korrigálni).

És a klip legelején hosszasan, drámaian begurul az arcunkba az S metró. Az a shuttle járat a Grand Central és a Times Square között. Bammeg, Rod, nem vettétek észre, hogy nincs a közelben se Downtown, se Brooklyn? 

Egész éjszaka álmatlanul forogtam, de aztán rájöttem, R, mint Rod, és S, mint Steward, értitek.  

No swing

Az ellenfél 40:13-ra vezetett a félidőben, Beebs az egyeztetés után kicsit összeroskadva mondta, hogy ezt normális körülmények között nem fogjuk behozni. Ekkor felderengett, hogy esetleg akciózni akar majd a második felvonásban. Ne kezdj el szvingelni, mondtam, magam számára is meglepő eréllyel. Én sohasem szvingelek, válaszolta, és döbbenet ült ki szép szemére, hogy ez egyáltalán felmerül.

Aztán majdnem behoztuk. 

The Telephone Person

H. pénteken benntartott hármunkat az irodában, mert nem értette, hogy mi a feladat egy ügyirattal kapcsolatban. Elhatározta tehát, hogy amíg meg nem érti - és ez eltartott két óráig -, addig nem mehetünk haza, és ott kell szobroznunk a szobájában. Az egész jelenetben nekünk hármunknak semmi szerepünk volt, illetve annyi, hogy H. egzisztencialista szorongását kellett enyhítenünk: ha végül nem jönne rá, akkor ne legyen egyedül.

Közben lebonyolított három mobiltelefonhívást. Van az az embertípus, aki azt hiszi, hogy egy telefonbeszélgetés során ORDIBÁLNI kell, mert különben a másik NEM HALLJA. Ezt sosem bogoztam még ki, de szerintem arról lehet szó, hogy mivel nem látja a beszélgetőpartnert, ezért azt gondolja, hogy a nemlátást egy másik érzékszervi ingerrel kell kompenzálni. Kénytelen voltam átülni egy másik székbe, mert H. mellettem ülve telefonált és megfájdult a dobhártyám.

Utána az ügyirattal kapcsolatos alkotói hév annyira elragadta H-t, hogy a telefonhívást azzal a felkiáltással zárta le, hogy "jó. jó. köszi", elbúcsúzni azonban elfelejtett. Tehát a beszélgetőpartner nem kapcsolt, hogy a "jó. jó. köszi" a beszélgetés végét jelenti. Ezért hallhatóan javában magyarázott még, amikor az erről már mit sem sejtő H. kinyújtott kézzel eltartotta magától a mobiltelefont, hogy kikeresse a beszélgetés megszakítása gombot. És megnyomta. A vonal másik végén lévő emberbe pedig bele lett fojtva a szó.

Senkiben

Te akartál velem lenni jóban-rosszban
és csak annyi a baj,
hogy ami nekem jó, az neked rossz.
Neked kényszer az, ami nekem sors.
Te undorodsz, ha kezet fogsz a jövő árnyaival.

Senkiben. Nem bízhatsz senkiben.