Bizalom

A Ha a férfi igazán szeret című filmet néztem, az alkoholizmusról szól.

Úgy tűnik, egész életemre védve vagyok az alkoholizmustól, mert kellően utálok inni ahhoz, hogy egyáltalán a függőség belépési fázisáig eljussak, ami azért szerencse, mert egyébként hajlamos vagyok a függőségekre, asszem. A filmben Meg Ryan az alkoholista, két lánygyerekkel, akiket néha ott felejt az iskolában, meg egy férjjel, aki szereti. Az ördögi kör belépője, hogy a csávó kétségbeesetten próbál segíteni, de minden kísérlet pont erősíti MR-ben azt az érzést, hogy értéktelen, beteg, gyenge. Az elvonókúra utáni dry drunk fázisban, amikor a beteg már nem iszik, de az ivással jár(t) pszichológiai, tünetek (depresszió, düh, tehetetlenség) még élnek; egyre inkább kiderül, hogy MR, ha valaha rendbe akar jönni, akkor a férjétől függetlenül kell a saját lábára állnia. Ebben a helyzetben pedig a nőt őszintén szerető csávó roppan meg: hogy itt pont arra van szükség, hogy ő ne legyen.

Én kényszeresen nem merném egyedül hagyni, attól rettegve, hogy egy depressziós rohamban meggyőzi magát arról, hogy egy pohárka nem árthat. Tehát pont előállítom az önbeteljesítő csapda helyzetét. Feleannyira bölcsen se tudnék viselkedni, mint a csávó a filmben, ami azért rémisztő, mert elég hiteles módon neki is simán tönkrement a házassága.

Bizalom a kulcs, gyerekek, és valahogy a magadban való hit, meg a másikban való bízás összefügg, legalábbis remekül korrelál, hogy vagy mindkettő van, vagy egyik se. Ahogy a remek Bruce Sprinsteen mondta: I wanna know if it’s you I don’t trust, cause I am damned sure I don’t trust myself.