Péternek is jönnie kellett volna, de ő inkább a munkahelyén rakodott, így apámmal felkeltünk hétkor, irány a Budakeszi erdő. Apám szerint korán kell menni, mert különben leszedik előlünk a termést, de a bicskával levágott és hátrahagyott néhány azonos gombából úgy tűnt, hogy így is megelőztek, ráadásul egy olyan ember, aki tudta mit csinál. Eleinte nagyon lehangoló volt, kétféle gombát találtunk: egy fehér kalaposat vastag, és ritkásan álló lemezekkel, és egy barnakalapút, de egyiket sem szedtük igazán, csak egy-két példányt a bevizsgálásra. A bevizsgáló elefántcsont csigagomba, illetve valamilyen (elfelejtettem) pókhálósgomba gyanánt azonosította őket.
Aztán átmentünk a fenyőerdőbe, ahol végre találtunk egy gyilkos galócát, és a változatosság miatt már ez is nagy öröm volt. A gombaszedés a kincskereső ösztön miatt izgat, nem másért, tehát nem mondjuk azért, hogy megegyem; bár speciel a magam lövöm, amit megvacsorázok elvben is van valami remeteromantika. A fenyőerdőben az apám által felismert rizike mentette meg a napot, a könyv szerint legjobb ecetben eltenni salátának, a wikipedia szerint a katalánok olívaolajban kisütik.
 |
| rizike - ezt szedtük |
Asszem ezzel a vége is a gombaszezonnak, bár állítólag az ősz az igazi, de valahogy nem bízom a talajmenti fagyban. A szezont azzal az eredménnyel zártam, hogy tutira felismerem a gyilkos-, és párducgalócát, és a légyölő galócát is (bár azt azért mindenki). Nem mennek viszont pl. a susulykák, tehát még mindig simán meghalhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése