Ó. Mennyi szép történet, közös vasárnapi ebéd, bújócska a Balatonnál a kertben, hollókői, harkányi meg nem tudom milyen kirándulások és transzatlantik transzferek több fronton.
Ezek mind felszívódtak, pedig máig tartó legendák szövedékeivé is lehettek volna, az unokatestvéreimmel közös narratívák élő elemeivé. Csak a sámli maradt, gyerekek. A sámli a Balatonon, amelyre Z. rávéste az összes unokájának a nevét és születési dátumát, amíg végül már alig fért ki.
Arra amúgy ki fogadott volna húsz évvel ezelőtt, hogy ha már összvissz ketten tartunk egyáltalán bármiféle kapcsolatot (írunk havonta egy emailt), akkor az Judit lesz és én?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése